XBOX

Újabb XBOX Series S-t vettek meg, ezúttal 360 Ft-ért

Az XBOX konzolt ennél olcsóbban a SocialStore-ban sem lehetne megszerezni.

Újabb nap, újabb sikeres közösségi vásárlás a SocialStore-ban. Ha látogattad mostanság a Space-t, vagyis a belső csevegőt, akkor láthattad, hogy nemrég egy újabb XBOX Series S lelt gazdára. Ez önmagában nem akkora dolog, hiszen a konzolok, így az XBOX is mindig nagy kedvencnek számítottak a felhasználók körében. Az ugyanakkor nem annyira gyakori, hogy valaki a minimum 1 dolláros, azaz körülbelül 360 Ft-os beszállóval viszi haza a terméket. Szó se róla, a közösségi vásárlás természetéből adódóan itt egyébként is mindennapos az, hogy elképesztően alacsony áron, például 36.000, sőt, 3.600 Ft-okért vásárol valaki egy-egy luxuscikket magának. Na de hogy 360 Ft-ért? Ez már azért nem annyira, holott – mint az a mostani példából is látszik – szintén teljesen reális cél, még ha az esélyek nem is annyira erősek.

A szerencsés vásárló így most egy igazán elit klub tagja lett, olyanoké, akik szintén ennyire olcsón szereztek meg valamilyen nekik tetsző álomterméket. Itt van például Márkó, aki szintén nem lépte túl annak idején a minimum 1 dolláros beugrót, így ő is ugyanennyiért zsebelhette be saját XBOX konzolját. Ő és egy másik közösségi vásárló, Ádám (aki pedig 3000 Ft-os PS-t vett hasonló módon), nem mástól, mint Zsozéatyától vehette át a szerzeményt. Az átadásról készített videó megtekinthető itt:

Ha még új neked a közösségi vásárlás, akkor bizonyára forgatod a szemedet, mégis hogyan lehet 360 Ft-ért XBOX-ot szerezni. A közösségi finanszírozás ismerős? Patreon, Indiegogo például? Na, a lényeg itt is ugyanez nagyjából. Közösségi finanszírozás a hagyományos vásárlásban, ez a Közösségi Vásárlás. Kis összegek bedobásával fedezzük közösen nagy értékű termékek árát. A minimum beszálló összeg 1 dollár, ami aztán óránként növelhető ugyanennyivel. Minél többet dobsz be, annál több eslélyed lesz megszerezni a terméket. Ha nem volt valakinek szerencséje, akkor a pénze egyébként levásárolható kedvezményként visszajár, szóval alapvetően kockázat sincs.

Az 1 dollárért szerzett XBOX vagy bármilyen más luxuscikk bár nem a leggyakoribb kimenetel, ugyanakkor nem is lehetetlen cél, mint azt láthatod is. Sőt, ahogyan a közösségi vásárlás egyre nagyobb, mondhatni vásárlási mozgalommá kezd válni és így egyre többen tudnak becsatlakozni az árak összedobásába, a 360 Ft-os XBOX-ok, iPhone-ok, sőt akár Teslák is egyre kevésbé mennek majd ritkaságszámba. Tudj meg még többet a Közösségi Vásárlásról ide kattintva!

Az új Allyos – SocialStore közösségi app letölthető a Google Play és App Store felületekről!

Rólunk

Közösségi Vásárlás

Köszöntünk a közösségi vásárlók blogján!

Értesülj elsőkézből a Közösségi Áruház legfontosabb újdonságairól, kedvenc márkáid legfrissebb híreiről, és inspirálódj több száz sikeres közösségi vásárló történetéből. 

Közösségi Vásárlás csapata

A Platform

Közösségi Vásárlás

Felfedezés

Ismerd meg a Közösségi Vásárlást!

Kategóriák